Tegnap sikeresen elballagtunk szeretett iskolánkból, mint ahogy sokan mások is. Persze a szokásos ballagási procedúra nem ment a legtökéletesebben. És persze nem a szubjekt lenne, ha a "nemtökéletességeket" nem említenénk meg.

Most az, hogy ránkszakadt az ég, az egy dolog. Erről igazából csak az időjárás tehet, nem ezzel van a probléma. Azaz áttételesen igen, mert szar, hogy szétáztunk, de erről nem a szervezés tehet. Menjünk időrendi sorrendben: A ballagás úgy kezdődik, hogy megkapjuk a tarisznyát, utoljára becsengetnek, majd elindulunk körbejárni az iskolát. Na, a problémák már itt jelentkeztek. A tarisznyában volt egy kis üvegecske bor (nem lehetett több 1 centnél), ami viasszal volt lezárva. Azaz csak lett volna, ha valaki rendesen megcsinálja az üveg lezárását. Mivel nem lett rendesen lezárva, kifolyt. A tarisznya úszott a borszagban, nem baj, az emberek parfümszaga elnyomja, csak én éreztem. A színét mondjuk már más is láthatta.

Második dolog a termek tábláira felírt idézetek. A rövid, egysoros idézetek teljesen rendben vannak, amíg körbejárja az ember a termet, el tudja olvasni; de kéremszépen, kinek jut eszébe egy hosszú, négysoros idézetet felírni a táblára? Ki olvassa el? És hogy, ha ott áll az osztály másikfele előtte, mert annyian vagyunk, mint az oroszok, illetve kicsi a terem. Most nem csak mondvacsinált dolog ez, én tényleg megpróbáltam elolvasni az idézeteket (persze mert annyira untam már a járkálást), és nem igazán sikerült a végükre jutni. Mondjuk úgy is mind ugyanarról szól.

Miután végigvonulunk a termeket, felsorakozunk, hogy kimenjünk az udvarra. Elvileg volt erről egy főpróba, de így is 10 percet állt a dolog, mert valaki átrendezte az oszlopokat. Ez a 10 perc még döntőnek bizonyult később. Ugye jött az eső. Az a 10 perc szünet most vágott vissza, mindenki ronggyá ázott, a beszédek hirtelen iszonyú rövidre redukálódtak, és innen jött az igazi yoság: káosz, de hatalmas.

Mindenki fejvesztve menekült be az iskolába az eső elől. A folyosók persze úgy megteltek, amennyire nem is lehetett, aztán, mint valami katasztrófafilmben, miután elállt az eső, mindenki megrohamozta az ajtót. A főbejáratot, amin egyszerre kb 3-4 ember fér ki. Mondanom sem kell, bekerültem a tömegbe, onnantól kezdve meg nincs választási lehetősége az embernek, hogy merre megy.

És a slusszpoén: A nagyon jó tanulmányi eredményt produkáló egyének kaptak valami emlékérmet, amit egy fa díszdobozban kaptak meg. Azt, hogy hogy néz ki az érem, máig nem tudja senki, ugyanis a fa dobozt sikerült nem szétfűrészelniük rendesen, így nyithatatlan az egész. DIY barkácsmunka árán kiszabadítható az érem.

Az, hogy emlékezetes marad a ballagás, már biztos. Hogy szép emlék? Az már nem annyira. Valahogy nem tudom kiverni a fejemből a szétázást. Lehet ez volt a cél?