szubjekt

Politika, közélet, magánélet, nemiélet(höhö), sportélet, egy helyen - szigorúan szubjektíven - hiszen egyedül írom, mert ha ketten írnám objektív lenne, márpedig ketten írom, mégis szubjekt, hiszen hárman írom.

Friss topikok

Linkblog

Látogatóink

Locations of visitors to this page

A szűk látókör mindenkinek jár - Orosz rulett

2007.10.17. 22:25 | Nyiz | Szólj hozzá!

A végzet órája ismét eljött, Frei alakja körvonalazódik a TV2-n. Kezdődik a Frei dossz'é. E öröm, e bódottá.
A mai adás, milyen meglepő a Vörös téren nyit, találkozhatunk egy Lenin hasonmással és II. Péter cárral is, Tomi érdeklődik, hogy kivel szeretnek fotózkodni inkább az emberek. Lényegtelen sallang. Aztán beszél az orosz társadalomról is, ennek a valóságtartalmát nem tudom, így nem fogok vele kötözködni. Gyanítom, hogy nem pont úgy van, ahogy mondja, de most elhiszem neki, mert jobbat nem tudok.
Hirtelen ugrás, London, Litvinyenkoné. Kis beszélgetés, majd elmondja, hogy csak, CSAK KGB nagyfejesek juthatnak hozzá a polóniumhoz, amivel Litvinyenkot megölték. Az egész világon, nyilván. Közben Putyinnak is előveszi KGB-s múltját, majd anti-Putyinistákat interjúvol meg, hogy milyen rossz ember is ő. Én sem vagyok érte oda, de ez mintha nem lenne objektív műsorszerkesztés. Szűk látókör, ismét.
Megint váltás, most egy Londoni sajtóst tudakol, akivel abban megegyeznek, hogy Oroszország agresszív és nekik, többek közt, Magyarország is kell.
Ismét Litvinyenko, majd vissza a politikai-gazdasági szálhoz. Jut eszembe, minek Litvinyenko? Nincs is köze a fő témájához. Várjunk csak, rájöttem. Szükséges fenntartani a szűk látókört és ez jó módszer rá. Be kell mesélni, hogy az oroszok csak gonoszak lehetnek.
Újabb beszélgetés, most egy Sir az alany. Ő egy Oroszország szakértő, aki új Hidegháborúról beszél, ahol a ruszkik diktálnak, meg a gáz. Lássuk be, igaza van. Közben újra ugra-bugra tovább, Budapest a cél. Hernádi Zsoltról beszél kicsit Tomika, oroszul tanul, meg újra visszajön az orosz nyelv, mert az lesz a befolyásos. Persze lehet választani, OMV vagy Gasprom. Jah, hogy az OMV-ről most nincs szó? Csak a gonosz oroszokról. Mert az OMV sem akarja ám felvásárolni a MOL-t. Erről miért nem esik szó, kedves uram?
Irány kelet és Szibéria. Termel a MOL. Előtte Frei mesél, hogy nálunk a legnagyobb a gázzal fűtött háztartások aránya. Mert anno elhitették velünk, hogy ez a legolcsóbb. Na most nem tudom, hogy az előző rendszerben mi más jöhetett volna szóba. Most nem értem mire akar kilyukadni Frei, most az a baj, hogy Magyarország 10-en x év alatt nem szerzett máshonnan gázt? Mert honnan máshonnan? Na arról természetesen már megint hallgat, hogy Európa nagyrésze ki van szolgáltatva az oroszoknak ugyan úgy, mint mi. Persze csak arról szól a fáma, hogy MI vagyunk kiszolgáltatva. Jön ezután egy Gaspromos rész, majd reklám.
Reklám után jön egy amerikai szakértő, aki, meglepő módon, kritizálja a ruszkikat, szerinte inkább Brüsszelbe menjen az új miniszterelnök, na meg az USA-ba. Nyilván. Meg az oroszok beleszólnak a választásokban. Tippelek: az oroszok szerint ez pont fordítva van, az USA manipulál. Imádom, amikor ilyen "objektív" emberekkel beszélget Frei. Mondjuk illik a műsor profiljához jól. Ezek után már csak egy kis aktuálpolitika, Abramovics (a MALÉVos), azt mondja őt nem csak a pénz érdekli és jobbá akarja tenni a MALÉVet. Time will tell...
A végére marad még egy kis Litvinyenkó is. Valamivel múlatni kell az időt.
Őszintén szólva, ma Frei megfogott. Mivel túl sok közöm nincs a földrajzhoz és az olajügyekhez, ezért Frei simán be tudna húzni a csőbe, ha nem ismerném jobban. Ez az ember veszélyes a magyar közvéleményre. Most nem erre a műsorra értem csak, általában. Ha fingod sincs a témáról, akkor hitelesnek tűnik, pedig csak látszólag az. Mindenesetre egy hónap múlva jövünk Szibériával.

Mivel a mai témához nem nagyon értettem, ha valami nem úgy van, ahogy írtam, akkor sikítást kommentben és korrigálok.

Címkék: kritika tv2 frei

A bejegyzés trackback címe:

https://szubjekt.blog.hu/api/trackback/id/tr37199716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása