szubjekt

Politika, közélet, magánélet, nemiélet(höhö), sportélet, egy helyen - szigorúan szubjektíven - hiszen egyedül írom, mert ha ketten írnám objektív lenne, márpedig ketten írom, mégis szubjekt, hiszen hárman írom.

Friss topikok

Linkblog

Látogatóink

Locations of visitors to this page

A Tegnap markában

2008.03.19. 20:09 | Nyiz | 10 komment

Üdv a jövőben! Még jó, hogy a jövő Igennel kezdődött, és abból lett 3 is. Most gondoljunk bele, ha nem 3 az Igenek száma, akkor most mit írnék ide? Üdv a múltban? Abszurd...

Pedig ez a jövő, nem AZ a jövő. Akár Tóta W-sen is fogalmazhatnék, "egy másik jövő óhajtása" van továbbra is a terítéken. Meg aztán, nem mind arany, ami Igen. Legalábbis a 2 egészségügyi Igenből nem lett arany. Sőt. Most úgy tűnik, hogy savanyú a naracs, Kósáék ugyanis be akarják perelni az OEP-et és a Gazdasági Versenyhivatalnál eljárást kezdeményezni, mondván az OEP "gazdasági erőfölénnyel visszaélés és tisztességtelen piaci magatartás"-t (index.hu) követ el azzal, ha nem pótolja a vizitdíjból kieső pénzeket. Remek, szóval narancsék a nagy népi igenezésben eltörlik a dolgot, aztán csak utána veszik észre, hogy ebből gond lesz. Ennyire hülyék?! Nem kéremszépen, ennyire demagógok.

Nyilván 2010 után majd azzal jönnek, hogy a gaz mszp kormány lenyúlta az orvosok pénzét, a nép meg majd helyesel, mert rablók, meg gyilkosok, meg mert nem lesz gázáremelés. Ugye most ez vicces helyzet, mármint, hogy gazdasági erőfölénnyel él vissza az OEP. Ez akkor még igaz is lenne, ha mondjuk egy gyárról vagy egy telekommunikációs cégről lenne szó. De ez az Egészségpénztár. Ez osztja szét a támogatást az egészségügyi intézményeknek, innen kapják az orvosok a fizetést, a kórházak a fenntartáshoz szükséges pénzforrást. Ez nem gazdasági kérdés, az OEP nem piaci résztvevő, hanem állami intézmény. A cikk aszongya, hogy "nem felel meg a polgári törvénykönyv szabályainak" a szerződés. Akkor meg sem lehetett volna kötni, ha meg meg is köttetik, akkor is aggályos, hogy eddig senkinek nem tűnt fel, hogy ez így nem jó. Talán mert nem is törvényellenes. Nem is működhetne a rendszer, ha törvényellenes lenne.

Ráadásul, ha mégis piaci résztvevő, akkor meg mit szól bele a nép abba, hogy mit csinál a cég a pénzzel? Majd megszavaztatjuk az ingyen sört is (mert ugye szeretem a sört), aztán ennek hatására a sörgyárak lecsökkentik a jómunkásemberek fizetését, én meg jól beperlem őket, mert visszaélnek a gazdasági erőfölényükkel? Logikus. Még nekünk áll feljebb.

A probléma ott kezdődik, hogy a vizitdíjat igenis meg kellett volna tartani, mert az a 300 Ft senkit nem ver a földhöz. Kb annyi volt, mint egy kiló kenyér 10 deka párizsival. Senki ne magyarázza már be nekem, hogy ez sok. Azaz de, van akinek sok. Annak nem is kellett fizetnie, mert rászoruló volt. Ez ilyen egyszerű, továbbmagyarázása demagógiához vezet, illetve vezetett. Tessék, itt az eredménye, szarban a haza, így is orvoshiány van, ezek után bolond az, aki prófétává orvossá lesz Magyarországon. Egyszerűen nem éri meg, inkább kimegy külföldre, és érthető is. Jobb körülmények, jobb eszközök, jobb morál. Persze a rossz körülményeket, rossz eszközöket, rossz morált is magunknak köszönhetjük.

Meg a balról és jobbról támadó politikai hiénáknak. Mert mindegyik csak hatalmon akar maradni, illetve hatalomra akar jutni. Radikális változtatást senki nem mer elvégezni, még a kis változást is leszavazza a nép, hát akkor hogy jutunk így egyről a kettőre? A haladás lemondásokkal jár együtt, hogy aztán az évek során előnyünkké váljon.

Címkék: vélemény politika magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://szubjekt.blog.hu/api/trackback/id/tr58388305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Palma 2008.03.19. 21:03:22

Először is: abszolút egyetértek.
Másodszor: őszintén sajnálom az orvosokat, és remélem, hogy azért lesz egy-kettő olyan bátor, (elvetemült) frissen diplomázott orvosjelölt, aki itthon vállal munkát, mondván a hazai idős orvoskorosztályt le kell váltani, a betegeket meg el kell látni.
Nos, gratulálok a 3 IGENhez, Magyarország!

neszkvik89 2008.03.19. 22:29:05

most kivételesen nem a comment témájához kapcsolódik amit írok, arról már ugyis rég elmondtam mit gondolok, :)
igazából csak tóta w(eis) barátunk neve ragadta meg a figyelmemet... hát volt szerencsém(?) sok post ját olvasni a blogos szennyoldalán, és hogy öszinte legyek a belem kifordul.... az egész egy destruktív, gyalázó szarhalmaz, elképesztö primitiv dumákkal, és a tényeket, adatokat szigorúan megkerülve pofázik össszevissza a cikkek 99%-ában.... a cikkekekt olvasva nekem az jött le leginkább hogy neki minden sántit ami jobbról jön, bár az mszp-röl sem sok jót olvastam a "tollából", franc sem érti hogy mit akar úgy istenigazából ez a jóember... amugy a cikkek hemzsegnek az idegen(böl átvett) szavaktól, amikre tökéletes magyar kifejezés is van, ám azokat ö tudatosan kerüli, ez is kimondottan idegesít... egyszóval én tiszta szivvel ajánlom mindenkinek hoyg nagy ivben kerülje el, mert ettöl csak butább, és félretájékozottabb lesz! ennyi voltam ::)))

Nyiz · http://szubjekt.blog.hu 2008.03.19. 23:43:17

Persze, ha a kuruc.inforól idéztem volna, akkor az persze teljesen elfogulatlan és hiteles lenne :D

Kálmán 2008.03.20. 07:45:48

Az történt, hoy az MSZP társadalmi támogatottság nélkül vezetett be reformokat 2006-ban. Arra Horn Gyula is figyelmeztetett még Öszödön, hogy ebből bukta lesz. Most ez következett be, ez kódolt konfliktus volt már 2006ban! A kormánynak le kellett volna mondania már régen, ahogyan Schröder tette hasonló helyzetben (Agenda 2010 után), mert ezért a hazugságért vállalni kell a politikai felelősséget. Utána jobb lett Németországnak. Nálunk is ezt kéne tenni.

Nem értem, hogy mit akartok a Fidesszel. Melyik párt is van kormányon kb 6 éve? Ki is kurta el?

Nyiz · http://szubjekt.blog.hu 2008.03.20. 15:17:37

Én semmit nem akarok a Fidesszel. Ők is megvannak, én is megvagyok. Csak ne legyenek hülyék, ennyit szeretnék.

Az most hogy jön ide, hogy melyik párt van kormányon? Nem mondom azt, hogy az MSZP nem kúrta el, mert de. Csak ez már régóta köztudott tény. Viszont a Fidesz is elkúrta ám rendesen ezzel a népszavval. Az orvosok alól kihúztak 150k Ft-ot havonta. És nem akarják elismerni, hogy ez így van. Ha ez nem ugyan úgy elkúrás, mint a Feriéké, akkor nem tudom mi ez.

Kálmán 2008.03.20. 15:30:58

Úgy jön ide, hogy kié a politikai felelősség az elmúlt hat év satnya politizálásának következményeiért. És ennek a következménye az is, hogy olyan lett a népszavazás eredménye, amilyen.

A Fidesznek is nyilván voltak hibái, de kit érdekel, amikor a mostani ügyekért az MSZP a felelős, mivel már 6 éve kormányoz. Azt nem értem, hogy miért az ellenzéket kell szidni, amikor nyilvánvaló, hogy akinél a hatalom, annál a felelősség.

Attól, hogy rég óta tudunk valamit, még semmit sem csorbul az érvek ereje. A bizalmi válság 2006 óta téma, és azóta nem történt semmi előrelépés. Pedig szerintem ennek a megoldása lenne az igazi feladat. Utána jöhetnek a gazdasági ügyek.

Nyiz · http://szubjekt.blog.hu 2008.03.20. 15:47:02

Konkrétan a vizitdíj eltörlésének a politikai felelőssége narancsékon szárad, ugyanis ők népszavaztak. Ezt nem lehet az MSZP-re hárítani.

Azért szidom a Fideszt, mert nem gondolkodtak, mielőtt a 3 igenre buzdítottak. Ugye de jó, hogy eltöröljük a vizitdíjat, de csak utána jön a felismerés, hogy kihúztuk az orvosok alól a pénzt.

Nyiz · http://szubjekt.blog.hu 2008.03.20. 15:48:17

...Aztán még nekik áll feljebb és perlik be az OEP-et, próbálva elhárítani a felelősségüket.

Darth Palma 2008.03.20. 19:01:33

A népszavazás eredménye annak a kb. 3 millió magyarnak köszönhető, akik azt hiszik, hogy a mindennapi dolgok ingyen vannak, és hogy ez így jó.

Gondolkodni kellett volna, nem ész nélkül szavazni...

Ares90 · http://szubjekt.blog.hu/ 2008.03.21. 15:52:18

Népszavazás? Igen? NEM! Az a sok 100 millió jobb helyre is kerülhetett volna, ez egyértelmű. Sikeres volt a népszavazás? IGEN, merthogy érvényes volt, azt már nem tudom, hogy mennyire értelmes. Igazán nem tudom elképzelni, hogy milyen hatásai lettek volna ha megmaradnak ezek. De a mostani állapotot sem tudom. Pár év múlva, majd okosabbak leszünk, de jelen pillanatban sem az igen sem a nem tábor mellé nem tudok állni. Reformálni kéne az tény. De nem csak az országot, hanem az egész politikai életet. Nagyon sok mindenkit kéne elmozdítani a mostani elitből. Radikális változásokra lenne szükség, mert ez ami itt megy Szálasi óta, ez a széthúzás.... Ha lenne egy egységes ország akkor lehetne miről beszélni, nincs 18 éve demokrácia, helyetta van 60egynéhány éves hanyatlás...
süti beállítások módosítása